• Kiemelkedő munkája elismeréseként oklevélben részesültek pedagógusaink

    2023. május 26-án tartotta a fenntartó, Nyíregyházi Tankerületi Központ pedagógusnapi megemlékezését a Vikár Sándor Zeneiskola- Alapfokú Művészeti Iskolában. A gyerekek ünnepi műsora és a virág mellett kiemelkedő munkája elismeréseként oklevélben részesült:
    Vámosi Edina
    Sallai Judit
    Takács Sándor
    Bereczki Szilveszterné
    Kéner Beatrix
    Vass Zoltán

    Elért eredményeikhez szívből gratulálnunk, a továbbiakhoz pedig jó egészséget kívánunk!

    Nyíregyháza 2023.06.13.


  • Pedagógusnapi köszöntő

    A pénteki pedagógusnapi ünnepségünk fénypontja Csepelyi Adrienn húszéve volt diákunk R. tanárnőről szóló írása volt, amit a 10. D osztályos Molnár Sára hangján hallhattunk.

    Ez, a főszereplő ismerete nélkül is megható tisztelgés itt tarthatott számot a legnagyobb figyelemre, hiszen a tantestület jelentős részének még kollégája volt a tanárnő, a velünk ünneplő nyugdíjasoknak pedig csaknem mindegyike ismerte.

    Itt olvasható az eredeti írás szövege

    Nagy köszönettel tartozunk Adriennek, aki ilyen érzékletesen tudta megrajzolni tanára alakját, befolyását életére.

    És persze köszönettel tartozunk a pedagógusnapi műsor szervezőinek – Fülöp Attiláné és Szilágyi Réka tanárnőknek –, akik megtalálták és elénk tárták ezt az írást.

    Volt olyan nyugdíjas kolléganő, aki azt mondta, hogy ez egykori tanártársunk megdicsőülése.

    A műsorban Csepelyi Adrienn írása mellett megjelent továbbá Szép Ádám, 9.D osztályos tanuló klarinétjátékával, Orha Veronika, 10.D osztályos tanuló pedig zongoradarabbal kedveskedett a közönségnek. A konferálás Hamvas Dorka, 9.D osztályos tanuló feladata volt.


  • SZÜLŐI/GONDVISELŐI TÁJÉKOZTATÓ

    Tisztelt leendő Krúdy-s diákok (szülők)!

    Az iskolaegészségügy azzal a kéréssel fordul Önökhöz, hogy az alábbi nyilatkozatot a beiratkozásra (2023.06.21.) kinyomtatva és kitöltve hozzák magukkal és az iskolavédőnőnek leadni sziveskedjenek. Kérjük, hogy azok a tanulók, akik nem nyíregyházi Általános Iskolából érkeznek az Általános Iskolai védőoltásaikról fénymásolatot hozzanak.

    NYILATKOZAT

    Köszönettel: iskolaegészségügy


  • Francia OKTV – két diák is az ország legjobbjai között

    Iskolánk két 11.D osztályos tanulója, Bálint Dorottya és Gulyás Gréta is kiemelkedő eredményeket ért el a 2022/2023-as francia OKTV-n. Dorottyát és Grétát töretlen szorgalma, kitartása, tehetsége a 24., illetve a 29. helyre juttatta, mely eredményekkel a Krúdy hírnevét is öregbítették – büszkék lehetünk rájuk. Sikerükhöz szívből gratulálunk, és további eredményes versenyzést kívánunk a számukra!


  • „Lengyel-magyar két jó barát” és XXVI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny

    A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola, a nyíregyházi önkormányzat, valamint a Nyíregyházi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával – immár hagyományosan – „Lengyel-magyar két jó barát” címmel játékos csapatversenyre hívta a városháza Krúdy termébe Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye általános iskoláinak 7. évfolyamos diákjait. A verseny célja a jó lengyel-magyar baráti viszony tudatosítása, ápolása a tanulók körében. Az első forduló online feladatait sikeresen oldották meg a krúdysok. A döntőben a 7.D osztály csapata a második helyen végezett. Felkészítő tanár: Páll Csilla

    A csapat tagjai jobbról balra: Legény Luca, Szűcs Ádám,
    Tóth Lőrinc és Kástyák Kíra

    A XXVI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen első fordulóján sikeresen továbbjutott a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium három 7. D osztályos diákja: Kovács Levente, Tóth Lőrinc és Szilágyi Patrik. A második fordulóra április 26-án kerül sor. Szorítunk értetek! Felkészítő tanár: Páll Csilla


  • Egyeztetett felvételi jegyzék

    Kedves Felvételizők, Tisztelt Szülők!


    Az Oktatási Hivatal a mai napon megküldte részemre az egyeztetett felvételi jegyzéket. A központi iránymutatással egyezően az egyes tagozatokra felvett tanulók oktatási azonosítóját tartalmazó listát az iskola honlapján közzé teszem.

    Nyíregyháza, 2023.04.21. Chriszt Gyula igazgató sk.

    A lista ITT letölthető


  • KrúdyFeszt 2023

    2023. április 15-én, szombaton – öt év kihagyás után – a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium udvarán ismét megrendezésre került a legendás hírű KrúdyFeszt.

    A rendezvény ideje alatt az iskola udvara nyüzsgő, illatos vásárrá változott; az osztályok derekasan kínálgatták az üstökben rotyogó, asztalokon sorakozó, magyaros és nemzetközi finomságaikat. Teljes családok bolyongtak a standok között, a nagyszülőktől kezdve egészen a legkisebbekig; a kisöccsöket és -húgokat mesés játszóház, csillámtetoválás és arcfestés várta. Jelenlegi és egykori diákok, szülők próbálhatták ki erejüket a különféle sportrendezvényeken: a futballbajnokságon, a kosárlabda-, streetball-, asztalitenisz- és sakkmérkőzéseken. Sőt! Akik kellően bátraknak bizonyultak ahhoz, hogy a szokatlanabb sportokban is elmerüljenek, azokat élőcsocsó, buborékfoci, lézerlövészet,football darts és szumó várta.

    A színpadon rátermett jelentkezők mutathatták be, mire képesek; a zenés és táncos produkciók közepette interaktív bemutatókra is sor került. Sokan bíztak abban, hogy rájuk mosolyog a szerencse: ők tombolaszelvényekkel tömhették tele zsebeiket. Akik úgy érezték, elfáradtak a nap folyamán, üdítő masszázzsal kényeztethették tagjaikat. Mindennek tetejébe az időjárás is kegyes volt a résztvevőkhöz, mert bár alkalomadtán eleredt az eső, sosem borult be annyira, hogy szétszéledt volna a tömeg.

    Nagyszerű volt látni, mennyi szülő és diák lelkesedett a főzésért és a sportrendezvényekért; mennyi kisgyermek, nagyszülő, tanár szemlélődött a résztvevők között; mennyi öregdiák látogatott el egykori iskolája épületébe. Bár az osztályok versenyéből végül a 10.D, a 11.D, a 8.D és a 7.D  került ki győztesen, a fesztiválnak nem akadtak valódi vesztesei; és reméljük, a következő KrúdyFesztre – ez alkalommal – már csak egy évet kell majd várni.


  • Élményóra a Skill-laborban

    Izgalmas élményben volt része a 12. évfolyam biológia faktosainak a Jósa András Oktatókórház Skill-laborjában, ahol 3 órás izgalmas gyakorlati foglalkozáson vehettek részt.

    A Skill-laborok olyan szimulációs eszközparkkal rendelkező létesítmények, ahol orvostanhallgatók, orvosok, egészségügyi dolgozók kockázatmentesen diagnosztikus, terápiás, köztük életmentő beavatkozásokat gyakorolhatnak korszerű és magas színvonalú eszközökkel. Itt lehetőség van az elméletben megtanultak begyakorlására és skill, azaz készségszintű elsajátítására.

    Az emelt szintű biológia érettségire készülő végzős diákok a laborban berendezett élethű környezetben (pl. kórházi szobában, műtőben, szakrendelőkben) ismerkedhettek az általános orvosi és szakorvosi gyakorlat alapvető műfogásaival. Nagy izgalommal próbálták ki a szimulációs fantomokon az újraélesztést, a nőgyógyászati ultrahangvizsgálatot, az érkanülálást, és a legkorszerűbb laparoszkópos technikát. Alkalmuk nyílt gyomortükrözés, varratszedés, intubálás szimulációs elvégzésére, sőt speciális eszközökkel kipróbálhatták, milyen érzés a terhesség utolsó hónapjában cipőt le- és felhúzni, élethű koraszülött és egészséges újszülött babát kézben tartani, valamint mozgásában már kissé korlátozott idős emberként a mindennapi rutin feladatokat elvégezni. Nagyon élvezték a különböző tudatmódosítók hatását szimuláló szemüvegekben történő közlekedést, sőt a végén néhányan már a laparoszkópos műtétet is „drogos és alkoholos befolyásoltság” állapotában (szemüvegében) végeztek el.

    A laborban nagyon kedves, magasszintű felkészültséggel rendelkező szakemberek fogadták a csoportot, akik nagy türelemmel mutatták be, majd segítették az eljárások, beavatkozások kipróbálását.

    A diákok nagyon élvezték az eddig csak a televízió kórházi sorozataiban látott beavatkozások, eljárások gyakorlati kipróbálását, egy kis időre már-már orvosnak, egészségügyi szakembernek érezhették magukat. Nekem, pedagógusnak pedig nagyon jó érzés volt látni az őszinte szakmai érdeklődésüket, és a sikeresen elvégzett „műtéti és vizsgálati beavatkozást” követő örömteli arckifejezésüket.

    A látogatás után a csoport egyik orvosi pályára készülő 12. C osztályos diákja, Borsy Blanka így nyilatkozott: „Számomra a látogatás a Skill laborban egy hatalmas élmény volt. Interaktív lehetőségekkel és kedves vezetőkkel betekintést nyújt az orvosi élet minden területére. Segít döntést hozni a továbbtanulási célokkal kapcsolatban, illetve felkelti az érdeklődést egyes szakterületek iránt. Maradandó élményt biztosít minden résztvevőnek és összekovácsolja az osztályt a szürke, végzős hétnapokon.”

    Köszönjük a lehetőséget Dr. Harsányi Tamás Gergőnek (volt krúdys diáknak), aki lehetővé tette számunkra ezt a nagyszerű tanulásélményt.

      Sallai Judit szaktanár  


  • Angol nyelvű szónokverseny

     2023. március 23-án az országos angol nyelvű szónokversenyen iskolánkat két tanuló képviselte, akikre büszkék lehetünk.

    Kirják Luca (11.D) egyike volt a 11 versenyzőnek,  akik 5 perces beszédet adtak elő az előre meghatározott témában és válaszoltak a zsűri kérdéseire. Luca kiváló angolsággal mondta el gondolatait. A téma „Nincs második alkalmunk arra, hogy kialakítsák rólunk az első véleményt.”

    Décsi Dorottya (8.D) juniorként  indult és 3 perces beszédéért dicséretet kapott.

    A jobb oldali képen Décsi Dorottya és Radvánszki Ronett, aki több éven át lelkiismeretesen felkészült és bejutott a döntőkbe, majd 2017-ben megnyerte a versenyt, s Londonban képviselte hazánkat.


  • KRÚDYFESZT 2023

    Kedves volt Krúdy-s kosaras diákok!

    A nagy hagyománnyal rendelkező Krúdy Kupa Kosárlabdás Öregdiák találkozót (ami az elmúlt 3 éveben az ismert okok miatt elmaradt) folytatjuk.

    Ebben az évben a KrúdyFeszt keretében 2023.04.15-én szombaton 9:00 órától rendezzük meg, melyre nagy szeretettel várunk Benneteket.

    A verseny lebonyolítása 3-3 elleni B33-as szabályokkal történik.

    Folytassuk közösen ezt a szép hagyományt! Keressétek a kosarasok sátrát is, mert főzőverseny is lesz!