Felhívás

Február 28.

A csodálatos krúdys összefogás képekben:

  1. nap, hétfő:

Egy terepjárót és egy személyautót töltöttek meg az adományok, amelyeket a beregi gyermek- és családvédelmi szolgálathoz juttatunk el Tormáné Filep Tünde segítségével. A hatalmas csomag tartós élelmiszertől édességig, pelenkától papírtörlőig, takaróig mindent tartalmazott, amely segítheti a határmenti falvakban az Ukrajnából menekülők gyors, átmeneti ellátását.

 

  1. nap, kedd:

Szintén ugyanannyi adomány érkezett, mint előző nap. A terepjáró újra a Bereg felé indult, a kisebb részt pedig Mándokra, az elosztó központba vittük. Itt szembesültünk azzal, hogy a helyi általános iskola a „központ”, a tornateremben vannak a kialakított fekhelyek, készítik a szendvicseket, teát, kávét…. S a határhoz közel lévő falvakban is szinte az egyetlen hely, ahol ezeket biztosítani lehet: az iskola. (S most ne meditáljunk azon, hogy folyhat-e oktatás ezeken a területeken…)

 

  1. nap, szerda

Az összefogás eredményeképpen ma egy nagy Audit töltöttünk meg adományokkal, amely Nyírjákóra ment Sütő Gyula viski lelkipásztor családjához. Gyula és felesége, Sütőné Baranyi Ágnes adományaitokat 15-20 olyan család között osztja szét, akik néhány perc alatt döntötték el, hogy mentik fiaikat, gyermekeiket - akkor még bízva abban, hogy ez a rémálom egy-két napon belül véget ér -; élelem, pénz, ruha nélkül indultak el. Ezeknek a családoknak megoldott a lakhatásuk, de naponta járják a határt, és hozzák, szállásolják, ellátják földijeiket, míg azok leszervezik további útjukat. Ági igyekszik az adományokból a Kárpátalján maradt, menekülni nem tudó idős embereknek is segítséget nyújtani.

4-5. nap, csütörtök, péntek

A két nap alatt egy terepjáró és egy személyautó telt meg adományaitokkal, amelyet a beregdaróci menekültszállásra vittünk. Itt is nagyon örültek az adományoknak, a menekültszállást néhány nappal azelőtt hozta létre a helyi önkormányzat, s bár a „forgalom” nagy lett, az ellátásban adományaink rengeteget segítettek.

 

Most érkezett…..(03.07.)

Adományaitokkal nem csak a megyebeli menekültellátást segítettétek, hanem a napokban kialakított biharkeresztesi menekültszállón is nagyon megörültek a felajánlásoknak. 100 embert tudnak fogadni – s a krúdys adományok az elsők között érkeztek meg a helyszínre, s könnyítették meg az ott segítők munkáját; illetve járultak hozzá ahhoz, hogy a hazájukat elhagyni kényszerülők legalább ebben a minimális ellátásban részesülni tudjanak.

 

Drága Mindenkori Krúdysok!

Csodálatosak vagytok!

A héten (febr. 28. – márc. 4.) felajánlott adományaitokkal sokszor csaltatok apró mosolyt a gyerekek arcára; okoztatok megkönnyebbülést a határmenti falvakba érkező menekültek ellátását végző fáradt, de kitartó emberek lelkében; s adtatok „emberségről példát”.

 

 

KÖSZÖNJÜK!

 


Iskolánk adatai
  • Iskola neve: Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
  • OM azonosító: 033651
  • Intézményvezető: Chriszt Gyula
  • E-Mail cím: krudynyh[kukac]krudy-nyh.edu.hu
  • Cím: 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 64.
  • Nyitvatartás: H-P 7:00 - 17:00
  • Telefonszám: 06/42-501-550
  • Fax szám: 06/42-404-414
Fenntartó adatai
  • Neve: Nyíregyházi Tankerületi Központ
  • Címe: 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B. B. épület
  • Telefonszáma: 06/42-795-315
  • E-mail címe: nyiregyhaza[kukac]kk.gov.hu
Eseménynaptár
Krúdy Alapítvány
  • Adószám: 18790225-1-15
  • Bankszámlaszám: 11744003-20360502
Krúdy Sport Alapítvány
  • Adószám: 18801260-1-15
  • Bankszámlaszám: 68800109-11048022